|
|
Bemutatkozás
Történetünk
Az "Élettér" Állat- és Természetvédő Egyesület 1995. szeptember 4-én
alakult meg az akkori Polgármesteri Hivatal felhívására, 30 állatvédő alapító
taggal azzal a céllal, hogy az Önkormányzattól bérbe kapott területen állatmenhelyet
alakítson ki és működtessen, melyben a gazdátlan kutyák helyzetét megnyugtatóan
megoldhatja. Egyesületünket a Zala Megyei Bíróság Pk.60.104/1995/5. számon bejegyezte.
2003. szeptember 18. napjával megszereztük a közhasznú egyesület besorolást.
Az első időszakban 5, 20, majd egyre több kóbor kutya talált menedéket a valamikor
sertéshizlaldának használt romos épületek között. Nekiláttunk új irodaépület,
karanténsor, takarmányos helyiség építésének, illetve felépítettünk az évek
során 54 kennelt, melyekben az előírt karantén idő után a kutyákat kihelyezhettük.
Az elmúlt nyolc évben közel ezer kutya fordult meg menhelyünkön, ebből több
mint nyolcszázat sikerült megfelelő körülmények közé, szerető gazdához juttatni.
Állományunk létszáma a mai napon 170 kutya és 25 cica, melyeknek mindennapi
ellátásáról 4 fő állatgondozó gondoskodik sokszor nagyon nehéz körülmények között.
Feladataink
Fő feladatunk az állatok mindennapi kiszolgálása, rendszeres állatorvosi felügyelet
biztosítása, kötelező és védőoltásokkal való ellátása, féregtelenítése, de nagyon
fontosnak tartjuk azt, hogy minél több kutyán legyen elvégezve az ivartalanítási
beavatkozás. Ezáltal a menhelyen nincs szaporulat, illetve szívesebben fogadnak
örökbe ivartalanított állatot a leendő gazdák.
Támogatóink
Anyagi kiadásainkat az Önkormányzattól kapott jelentős támogatáson kívül
rendezvények bevételeiből, tagdíjból, pályázatokból, a SZJA 1 %-ából kapott
összegből és állatbarátok adományaiból biztosítjuk.
Egyesületünknek jelenleg 64 tagja van, mely létszámból 6 pártolói tagság. Várjuk
további tagok jelentkezését, akik aktív munkájukkal segíteni tudják az egyesület
fejlődését.
|